2023. szeptember 23., szombat
FONTOS

Fórum a fürdőfejlesztésről

A szezonalitás negatív hatásainak az ellensúlyozása az egyik fő célja a gyulai várfürdőben megkezdett, 2,4 milliárdos beruházásnak. A szakemberek jelentős vendégforgalom növekedésre számítanak a fejlesztés befejezését követően.

{vsig}galeria/furdo{/vsig}

Többek között erről is tájékoztatták az érdeklődőket a beruházással kapcsolatos lakossági fórumon. Jelenleg a közmű kiváltása folyik a gyulai várfürdőben megkezdődött beruházás első ütemében, melynek végén, várhatóan jövő ősz elejére egy olyan komplexummal gazdagodik a fürdő, melynek köszönhetően már nem lesz a most még jellemző szezonalitás, hanem az év szinte minden napján látogatható lesz a város legfontosabb turisztikai attrakciója, tájékoztatta az érdeklődőket Boros László Attila ügyvezető.

A projekt elemei emellett olyan élményeket is kínálnak, melyek az eddiginél több generációnak nyújthat emlékezetes kikapcsolódást. A családi élményfürdővel jelentősen bővül a hasznos terület és számos újdonságot kínál majd a vendégeknek. Ha sikerül tartani a határidőt, az új élményfürdő átadása jövő év augusztus végén lesz.
Videó itt.

Nézze meg ezt is:

Naptávcsőbe nézhettek az érdeklődők az Almásy-kastélynál

  A nap megfigyeléséhez kifejlesztett, különleges távcsővel ismerkedhettek az elmúlt hétvégén az Almásy-kastély parkjába érkezők. …