2021. június 24., csütörtök
FONTOS

Weisz villa napok Gyulán

Várhatóan értéktár létrehozása mellett szavaz majd a gyulai képviselő-testület a szeptemberi ülésén. Legalábbis ezt szeretné elérni Alt Norbert alpolgármester, aki a kedd délelőtti sajtótájékoztatón fontosnak nevezte, hogy összegyűjtsék azokat az értékeket, melyek a várost azzá teszik, ami. Ehhez kapcsolódóan jelentette be a város civil referense, Sós Imre, hogy októberben az értékek megőrzése jegyében rendezik meg a Weisz villa napokat. Ezen rendezvény ötlete a Civil Szolgáltató Központ átadása környékén fogant.

Az épület egykor a város egyik legtehetősebb embere, Weisz Mór tulajdonában volt, és a programokkal az egykor itt zajló életre is emlékeznének. Bemutatják a város iparát, a mesterségeket, de agrártörténeti gépkiállításra is sor kerül. Sós Imre még két további programról számolt be. Augusztusban a kisvasút egykori nyomvonalán terveznek kerékpártúrát, a fontosabb helyeken megállva. Ennek apropóját az szolgálja, hogy 1962. augusztus 21-én, vagyis pont 50 éve szedték fel a síneket.

Szeptemberben kerül sor az indián kenu túlélő versenyre az Élővíz-csatornán. – Az októberi Weisz villa napokhoz a városi könyvtár is csatlakozott, itt konferencia lesz – mondta Dézsi János, a gyűjtemény igazgatója. A sajtótájékoztatón Alt Norbert alpolgármester bejelentette, ősztől helyi gazdaságfejlesztési programot indítanak útjára. Részleteket ugyan nem árult el, de mint fogalmazott, 10-12 olyan pontban foglalják össze azon, még az idei év végéig útjára induló programokat, melyek a tervek szerint a foglalkoztatás erősítését, a gazdaság fejlesztését eredményezik. Video itt.

{vsig}galeria/weisz{/vsig}

Nézze meg ezt is:

Két új fertőzött Békésben

Két új esettel 21 922-re emelkedett szerdán a Békés megyei koronavírus fertőzöttek tavaly óta nyilvántartott …