2024. május 8., szerda
FONTOS

Hágába viszi a devizások ügyét Kásler

A szombati, fővárosi demonstráció után a KDNP a kilakoltatási moratórium két hónapos meghosszabbítását javasolja. A Fidesz aznap közleményben tudatta, “megérti és osztja mindazok haragját”, akik szombaton a Kossuth térre vonultak, hogy elmondják, a devizahitel tönkretette az életüket.

A Parlament elé Kásler Árpád, a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke szervezett szombaton demonstrációt. A tüntetésre, amelyen az MTI tudósítója szerint több mint ezren vettek részt, vidékről is érkeztek demonstrálók.

Doubravszky György, a pénzügyi jogok biztosa a tüntetésen az MTI-nek elmondta, azt kezdeményezi, hogy kilenc nap múlva kezdődjenek meg a háromoldalú tárgyalások a kilakoltatással fenyegetett 170 ezer devizahiteles család problémájának megoldásáról.

 

Nézze meg ezt is:

Új kiállítás nyílt a Tájvízházban

  Csütörtök délután új időszaki tárlat nyílt a Tájvízházban, Bazi nagy görög tábor címmel. A …