2025. július 8., kedd
FONTOS

Terjeszkedik a mintamenza (VIDEO)

Egyre szélesebb körben terjed az annak idején Kondorosról elindított Mintamenza, program, melyhez városunk is csatlakozott. A kezdeti nehézségeket és ellenérzéseket követően, egyre több település vezetése döntött úgy, érdemes csatlakozni a kezdeményezéshez, amellyel egészségesebb, táplálóbb és finomabb ételt kaphatnak gyermekeink.

Szeptembertől lép majd életbe az a közétkeztetési rendelet, amely már konkrét szabályozást fog előírni a főzést végző egységek számára. Akik a programban részt vesznek. azok számára ez nem fog majd problémát jelenteni, hiszen a dokumentum csak azt foglalja rendeletbe, ami alapján eddig is főztek a mintamenzákon. A program koordinátorai optimisták a 2014-et illetően.

Nézze meg ezt is:

Riasztás a következő órákra!

Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is Békés …