2022. június 30., csütörtök
FONTOS

Kémia verseny az Erkelben (VIDEO)

 

Dr. Ábrahám Csaba elmondta, pozitív dolognak tartja, hogy nem csak papíron dolgoznak és számításokat végeznek a diákok, hanem akár különböző kísérleteket végre tudnak hajtani, majd hozzátette, hatékonyabb, ha egy-egy vizsgálatot ők maguk csinálnak meg és ehhez meg vannak a körülmények az Erkel Ferenc Gimnáziumban. Nagyné Kotroczó Andrea elmondta, hogy jött létre ez a verseny.

Nagyné Kotroczó Andrea hangsúlyozta, a jobb felszereltségű laborban többet tudnak kísérletezni a diákok, hiszen minden amire szükségük lehet, azt itt megtalálják. Az intézmény legfőbb célja ezzel a versennyel, hogy a kémiát mint tantárgyat népszerűsítsék.

Az idei Erkel vegyész díjat a 12. B osztályos Rokszin Bereniké nyerte, akinek fényképét két másik társával együtt, lehetőség nyílik hosszú-hosszú évekig megtekinteni egy tablón az iskola épületében.

Nézze meg ezt is:

Emelkedőben a szennyvíz koronavírus koncentrációja

A kommunális szennyvíz koronavírus örökítőanyag koncentrációja országos átlagban emelkedést mutat – közölte a Nemzeti Népegészségügyi …