2024. május 7., kedd
FONTOS

Szétverte a fülkét, elfogták

A Gyulai Rendőrkapitányság járőreit október 3-án 12 óra 35 perckor Gyulán, a Leiningen utcában megszólította egy nő, aki rongálásról tett bejelentést. Elmondta, hogy valaki betörte a Török Ignác utca és a Dobos István utca kereszteződésében álló telefonfülke több ablakát. A rendőrök elmentek a fülkéhez, melynek hat ablaka közül három összetört, egy pedig épségben volt, de beesett a fülkébe.

A jó helyismerettel rendelkező egyenruhások szinte azonnal tudták, ki tehette tönkre a fülkét. Nem sokkal korábban ugyanis érkezett egy másik bejelentés is a fürdővárosi rendőrkapitányságra, mely szerint egy környékbeli sörözőben rongált egy 25 éves fiatalember. Az ő lakóhelyéhez a sörözőtől a legrövidebb út a Dobos István utcán át vezet.

A járőrök feltételezték, hogy a vendéglátóhelyről hazafelé tartó H. Tibor üthette meg az üvegtáblákat. Otthonában megtalálták és elfogták a 25 éves férfit, akit a bejelentéstől számított másfél órán belül előállítottak. Kihallgatásán H. Tibor elismerte a bűncselekmény elkövetését és tettét ittasságával magyarázta. A Gyulai Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást ellene.

Nézze meg ezt is:

Megkezdődtek az érettségi vizsgák

  Nagy izgalommal várták a diákok a tételeket hétfőn, a Göndöcs Benedek Katolikus Technikumban. Ebben …