2025. május 20., kedd
FONTOS

Ledes fény világítja meg a várat (VIDEO)

Megyeri Sándor arról beszélt, hogy a várt, évi 20 millió forintos megtakarítás 35-re nőtt azzal, hogy az önerőt nem a város biztosítja. Szükség volt még persze ehhez a Gyula által vezetett, közös árambeszerzési társaság eredményes munkájához is, hiszen így olcsóbb lett az áram. Az osztályvezető elmondta, a beruházás lényegében lezárult, de kisebb korrekciók még előfordulhatnak.

A közvilágítás fejlesztése mégsem teljesen önerő nélkül történt. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, a város 3,7 millió forintból újraszabta a vár megvilágítását, így már itt sem a korábbi, sárgás fény teszi sötétben is láthatóvá az épületet, hanem a fehérebb, a valós színeket jobban kiemelő ledes változat működik. A szakemberek úgy számolnak, ez a beruházás 3,5 év alatt térül meg.

Nézze meg ezt is:

Összbírói értekezlet: országosan is élen jár a Gyulai Törvényszék

  A 2024-es ítélkezési tevékenység időszerű és helytálló volt a Gyulai Törvényszék bíróságain- hangzott el …