2024. július 16., kedd
FONTOS

Hét baleset történt a megyében

Békés megyében január 12-én 7 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Kardos külterületén 7 óra körül egy személygépkocsi kábelt tartó oszlopnak ütközött. Békéscsabán 6 óra 40 perc körüli időben kerékpáros személygépkocsival ütközött, Csárdaszállás külterületén 7 óra 45 perc körül árokba borult egy kisbusz.

Elek külterületén 9 óra 20 perckor egy kisteherautó vezetője járművével árokba hajtott, majd Békés külterületén 11 óra 25 perc körüli időben egy kerékpárost ütött el egy terepjáró, melynek vezetője az elsődleges adatok szerint azért kormányozta járművét a kerékpárútra, mert el akarta kerülni az ütközést egy elé hajtó személygépkocsival.

Gyulán 15 óra körül személygépkocsi kerékpárossal ütközött.

Szarvas külterületén, a 44-es számú főúton 17 óra 20 perc körül tehergépkocsi ütközött egy kerékpárját toló gyalogossal.

A 7 balesetben az elsődleges információk alapján 9-en szenvedtek könnyű sérülést. A Békés külterületén balesetet szenvedett kerékpárost életveszélyes, a terepjáró vezetőjét és a Gyulán elütött kerékpárost súlyos sérülés gyanújával szállították kórházba a mentők. A balesetek körülményeit az illetékes rendőrkapitányságok vizsgálják.

A Szarvasi Rendőrkapitányság 2015. január 12-én őrizetbe vett egy jászladányi férfit. A 32 éves T. Zsolt ellen a Szolnoki Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja adott ki elfogatóparancsot. A férfit elfogását és előállítását követően Gyulára, a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték.

Nézze meg ezt is:

Az 1956-ban Gyuláról elmenekült Lindenberger János látogatott a fürdővárosba

  A fürdővárosba látogatott családjával az 1956-ban, 17 évesen Gyuláról elmenekült Lindenberger János. Az utazás …