2024. május 6., hétfő
FONTOS

Új elnökhelyettes a gyulai járásbíróságon

Dr. Sándorné dr. Annus Zsuzsanna 1984-ben szerezte meg a jogi egyetemi diplomáját a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Ezt követően jogi előadóként, majd a jogi szakvizsga letételét követően 1987-től jogtanácsosként dolgozott. Bírósági pályáját 1991-ben a Gyulai Városi Bíróságon bírósági titkárként kezdte, ahol 1992 júliusában történt bírói kinevezéséig polgári ügyszakban tevékenykedett.

Bírói kinevezésekor a Gyulai Városi Bíróságon közigazgatási és családjogi ügyekkel foglalkozott, majd 1996. évtől polgári ügyszakos bíróként többségében családjogi ügyekben folytat ítélkezési tevékenységet. Kirendelés folytán dolgozott a Battonyai Városi Bíróságon, illetve közigazgatási ügyszakban is. 2014. június 1-jétől az Országos Bírósági Hivatal elnökének határozata alapján címzetes törvényszéki bíró – tájékoztatott dr. Marton Erika sajtótitkár.

Nézze meg ezt is:

Megnyitották a Gyulai Virágok Fesztiválját

  Görgényi Ernő polgármester beszédében kiemelte, a következő évek tervei között szerepel az Élővíz-csatorna belvárosi …