2024. május 7., kedd
FONTOS

Új, műfüves pályát adtak át a lila iskolában (VIDEO)

Görgényi Ernő polgármester a sport, Gyulán azon belül is az utánpótlás nevelés kiemelkedő szerepére hívta fel a figyelmet. Szpisják Zsolt megyei MLSZ igazgató a stratégiai jelentőségű fejlesztésnek nevezte a gyulait, hangsúlyozva, Békésben az elmúlt időszakban 10 ilyen pálya épült. A tao támogatásoknak köszönhetően 2 milliárd forint érkezett a térségbe, ezek jelentős részét az amatőröket szolgáló infrastruktúra fejlesztésére fordították. Aki pályát épít, bízik a labdarúgás jövőjében – hangsúlyozta Őze Tibor, aki az MLSZ grassroots menedzsereként a labdarúgó kultúra megerősítésének fontosságáról beszélt.

A pályát jelképesen a szalag átvágásával adták át, majd megkezdődhettek a gyermekek számára a labdás foglalkozások.

Nézze meg ezt is:

Fúziós tánccal ért véget a várszínház tavaszi évada

India ősi eposza, a Ramajana szolgáltatta a fő témát a Trigatu tánccsoport társulatának, akik a …