2021. április 21., szerda
FONTOS

Előtérbe kerülnek a szárazságtűrő növényfajok (VIDEO)

Milyen növények állnak helyt a megváltozott klímájú városokban? Erre a kérdésre keresték a választ a pénteki, gyulai konferencián.

A fürdővárosban már a fásításnál is figyelembe veszik azt, hogy milyen egy adott faj szárazságtűrő képessége, de fontos szempont, hogy minél kisebb növényvédelmi igénnyel bírjon. – Ezen szempontok alapján kerülhet előtérbe a gömbakác, a díszkörte, vagy a díszcseresznye, esetleg a gömbkőris, bár ez utóbbi a szárazságot már nemigen tűri. A virágoknál – jó tulajdonságaik miatt – a magyar fajták élveznek előnyt – hangsúlyozta Szászné Dr. Várkonyi Adrienn gyulai főkertész.

– A korábbi gyakorlattal ellentétben, amikor még színek szerint válogattak össze egy virágágyást, ma már nem feltétlenül ez az elsődleges szempont. Nagy hangsúlyt kap az ökológiai megfelelés, a megjelenésnél fontosabb, hogy a növények illeszkedjenek az adott élőhelyhez – mondta Ambrus Mária táj- és kertépítész mérnök.

A klímatudatos növényalkalmazásról szóló konferencia a Gyulai Virágok Fesztiváljának nyitó eseménye volt, a hétvégén számos más, kevésbé szakmai programot rendeznek.

Nézze meg ezt is:

Egymilliárdos fejlesztés Gyulán – a teljes sajtótájékoztató

Egymilliárd forintból fejlesztik a Százéves Cukrászdát és a Ladics-házat, valamint kerékpárutat építenek a Nagyváradi úton. …