2024. október 6., vasárnap
FONTOS

Boldog Apor Vilmosra emlékeztek a szentmisén (VIDEO)

A plébánosi szolgálatát Gyulán kezdő, majd Győrben vértanú halált halt Boldog Apor Vilmosra emlékeztek vasárnap a belvárosi Nádi Boldogasszony templomban.

Erdélyi arisztokrata család hatodik gyermekeként született 1892-ben Segesváron. Teológiai tanulmányait követően 1915. augusztus 24-én szentelték pappá Nagyváradon. Ezt követően Gyulán kezdte meg szolgálatát segédlelkészként és tanárként. 1918-ban nevezték ki plébánosnak. 1941. február 24-én, 49 éves korában Gyulán püspökké szentelték, majd március 2-án vonult be Győrbe.

Apor Vilmos megújította a lelkipásztorkodást, felkarolta a szegényeket, és ápolta az ökumenikus kapcsolatokat. Kiállt a faji megkülönböztetés ellen, védte és befogadta az üldözötteket.

Apor Vilmost 1945. nagypéntekén, mikor a püspökségre menekült lányokat és asszonyokat védelmezte, egy szovjet katona golyója halálosan megsebesítette. 1945. április másodikán, húsvét hétfőn belehalt sérüléseibe. 1997. november kilencedikén II. János Pál pápa boldoggá avatta.

A templom előtti téren a Boldog Apor Vilmos óvoda növendékei adtak műsort. A megemlékezés végén Apor Vilmos szobránál helyezték el a koszorúkat.

Nézze meg ezt is:

Az 1944/45-ös eseményekkel foglalkoztak a levéltár konferenciáján

Idén az 1944-45-ös, Békés vármegyei eseményekről szólt a hagyományos őszi, levéltári konferencia, melyet az Almásy-kastély …