2024. május 7., kedd
FONTOS

53 milliót költenek járdákra Gyulán

Napok óta készül az új járda a Kossuth utcában, a munkások 125 métert látnak el térkővel. Az érintett szakaszon elbontják a korábbi beton-aszfalt járdát, helyette a belvárosban alkalmazott, azzal harmonizáló betontérkőből készül az új tér.
– Az önkormányzat ezt a fejlesztést már három éve megterveztette, de csak most tudtak forrást biztosítani rá, a kivitelezés viszont jó ütemben halad – jelentette be a csütörtök délutáni sajtótájékoztatón Görgényi Ernő polgármester. A Kossuth utcai projekt mellett Gyula összes választókörzetében, összesen 41 helyen, 8850 négyzetméteren kezdődnek majd hamarosan hasonló munkálatok. A teljes járdafelújítási programra nem kevesebb, mint 53 millió forintot költ a város. A Kossuth utcában várhatóan néhány héten belül, a turisztikai főszezon megkezdése előtt befejezik a munkát, a település többi részén valószínűleg nyáron érnek véget a munkálatok.

Nézze meg ezt is:

Fúziós tánccal ért véget a várszínház tavaszi évada

India ősi eposza, a Ramajana szolgáltatta a fő témát a Trigatu tánccsoport társulatának, akik a …