Gyulatelevízió
Állandó otthonra lelt a hódmezővásárhelyi Tornyai Múzeumban a mártélyi Tisza-holtág titkait fürkésző festő- és fotóművész, Nagygyörgy Sándor (1933–1993) hagyatéka.
A Holt-Tisza tükrére omló füzesek fényírójának monokrómjából beszédes csönd árad ezerszeres színpompában. A nyárutó hárfázza utolsó, izzó szólamait faderékon, ág-bogokon. Ős-bölcsességű fűzfák kérge, ág-hálói, beszüremlett vizet ringató, veszteglő ladikok, dagadó kazlak és szitáló ködleplek balladás, hallgatag lét-mondása ez.
Természet alkotta plasztikák, bősz Poszeidonok, fájdalmas Niobék. A fotóművész Nagygyörgy Sándor képeit a festőművész előzetesen megkomponálta. Ártéri vízreflexek, ágszövevények térformái, árnyak és fényzuhatagok különös, opálhatású kollázsokat alkotnak képein magával az atmoszférával, mintegy a hely lelkületével. „Tenger kéksége, a faágak égre kanyarodó görbülete, vizek zúgása, szél és felhő, fénykévék és elővillanó tekintetek keverednek össze benne” – idézhetjük az alkotó egyik lírai vallomását, amelyet másutt frappánsan, címszerűen összegez is: „fűzesszagú tiszai mythosz.”
Fotóin mintha csakugyan jelen volna valaki, aki már nincs ott ugyan, de a nemléte mégis megnyugtató bizonyosság, hogy ott volt. Hogy Valaki járt a fák hegyén – Kányádival. Talán csak a Nyár. Talán az élet. Talán az Isten.
