2023. október 2., hétfő
FONTOS

Stabilitást és az arculat megőrzést szeretné az új vezető

Az új óvodai tanév biztonságos elindítását és a stabil működést tekinti az egyik legfontosabb feladatának Becseiné Lock Gabriella.

A város egyesített óvodájának augusztus elsejétől kinevezett vezetője a törvényi változások beépítését, és az egyes intézmények egyedi arculatának megőrzését tűzte ki céljai között.

Az újonnan kinevezett vezető a 3Témában elmondta, legfontosabb rövid távú tervei között szerepel, hogy a szeptemberben induló új óvodai tanév zökkenőmentesen elinduljon, és a tagintézmények stabilan működjenek. Elmondta, magas szakmai színvonalúnak tartja a tagintézményekben folyó munkát, amit a jövőben is szeretne megőrizni. Az egyes óvodai arculatok továbbra is megmaradnak, sőt  az ehhez kapcsolódó rendezvényeket még bővíteni is szeretnék.
Jövőre már pályázatot ír ki a város az óvodavezetői poszt betöltésére, azt hogy ezen elindul-e a Becseiné Lock Gabriella, ezt később dönti el.

Nézze meg ezt is:

Október 12-én kezdődik a Gyulai Várszínház őszi, kamaratermi szezonja

  A terem egyelőre még más képet mutat, hiszen a várból és a tószínpadról behozott …