2024. május 9., csütörtök
FONTOS

Új tűzoltóautót kapott Gyula

Oltalmat kért az új autó használóira és megáldotta a járművet Kovács Péter római katolikus plébános. Csütörtök délután a vár előtt mutatták be a közel 90 millió forint értékű, magyar gyártmányú, Rába gépjárműfecskendőt, melynek legfontosabb adatait Zanócz István gyulai tűzoltóparancsnok ismertette. A 300 lóerős, 16 tonnás jármű 400 liter habanyag mellett 4000 liter vizet tud szállítani, ez utóbbi mennyiséget 2 perc alatt képes kifecskendezni.

A technikai színvonal javítása mellett ez a jármű nagyban javítja a térségben élők biztonságát – mondta a megnyitón Petróczki Zoltán, a kormányhivatal főigazgatója. Kovács József országgyűlési képviselő az elmúlt évek fejlesztéseinek fontosságáról beszélt, Tolnai Péter megyei önkormányzati alelnök pedig azt mondta, ez nagy segítség lesz a bajbajutott emberek számára.

A vár lovagtermében megtartott sajtótájékoztatón Görgényi Ernő polgármester kiemelte, ahogy most az ellenzék az iskolák államosítása kapcsán kongatja a vészharangot, ugyanezt tette a tűzoltóságok esetében is pár éve, ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy Gyula saját erejéből nagyon nehezen lett volna képes beszerezni egy majd’ 90 millió forintos járművet.

Tóth Tibor megyei katasztrófavédelmi igazgató számolt be arról a programról, melynek révén megújul a tűzoltóságok eszközállománya. A korszerűbb eszközök révén hatékonyabban csökkentik a károkat.

Az idei évben Békés megyében közel 1700 alkalommal vonultak ki a tűzoltók, a gyulaiak máig 284 jutottak, ezek csökkenő része volt tűzeset, emelkedett viszont a műszaki mentések aránya.

Nézze meg ezt is:

Ittas vezető Békéscsabán, garázdaság és szabálysértés Gyulán

Ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2024. május 7-én 5 óra 30 perc körül …