2022. november 26., szombat
FONTOS

Egyszemélyes előadás a házasságról a kamarában

Sebestyén Elemér: Segítség, megnősültem! című regényének egyszemélyes felvonását láthatta a közönség a Gyulai Várszínház kamaratermében a napokban.

A házasság minden részletét és annak velejáróit mutatta be az előadás. A főszerepet játszó Pindroch Csaba 11 különböző karaktert jelenít meg, ezek segítségével tart a házasok számára görbe tükröt a mindennapi élet pillanatairól, a fiatalok pedig észrevehetik, mik lehetnek buktatói egy kapcsolatnak, és hogy ezeket érdemes inkább humorral kezelni.

Az előadás valójában egy szerelmi vallomás a nőknek, aminek egyik célja felhívni a férfiak figyelmét a nő, a feleség szépségére, értékeire. A közel másfél órás előadás folyamatosan vezeti a néző figyelmét, a humor állandó résztvevője a jeleneteknek, de a komoly mondanivaló sem maradhat el a végéről.

A nő-férfi kapcsolatából, annak nehézségeiből és szépségeiből adódóan mindenki számára élvezetes és elgondolkodtató ez a darab.

Nézze meg ezt is:

Gyulai cégek vezetőinek tartott prezentációt a Neumann János Egyetem két dékánja

  Az esemény célja az volt, hogy a kecskeméti intézmény szeretne együttműködni fürdővárosi cégekkel a …