2024. május 9., csütörtök
FONTOS

Pályázatokról és fejlesztésekről tárgyaltak a testületi ülésen

 

Az egyesített óvoda és az egészségügyi alapellátás vezetői álláshelyére is pályázatot írt ki soros ülésén a városi képviselő-testület.

A grémium döntött egy 500 milliós projekt benyújtásáról négy településsel közösen humán szolgáltatások fejlesztésére, valamint útfelújításokra is pályáznak 30 millió forint értékben.
Durkó Károly interpellációjával vette kezdetét a városi képviselőtestület csütörtöki soros ülése. A képviselő a megfelelő parkolási lehetőséget hiányolta az egyik idősek otthona közelében, amire azt a választ kapta, hogy azon a területen ahol ki lehetne alakítani parkolókat a későbbiekben kerékpárutat terveznek, így ez most nincs napirenden. Szalai György a volt Petőfi mozi hasznosítására kérdezett rá, amivel kapcsolatban elhangzott, az a pályázat, amit már több mint egy éve beadtak a hasznosításra, nemhogy elbírálva nincs, de még az is lehet, hogy visszavonja az irányító hatóság, ezért erre helyi szinten kell vélhetően megoldást találni.
A Semmelweis utca szemetességével kapcsolatban interpellált Mittag Mónika, amire azt a választ kapta, hogy itt elsősorban a megelőzésben lehet gondolkodni, mert ahhoz, hogy szankciót lehessen alkalmazni, tettenérésre van szükség, ami azonban nagyon nehéz. Több interpelláció is érkezett a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban, Kiss Tamásné a Romániából érkező guberálók miatt vetette fel, hogy a kukák ürítését sűrűbben végezzék el, és szigorítsák ezeknek a személyeknek az ellenőrzését. Hasonló kérdést fogalmazott meg Torma Béla is aki az ajtósfalvai szigetnél tapasztalta ugyanezt, sőt ott egyesek olyan kommunális hulladékot is elhelyeznek itt, amit nem lenne szabad. Ökrös István azzal a felvétéssel élt, hogy mivel a hétvégén viszik a legtöbben ezekre szelektív szigetekre a hulladékot, szombaton iktassanak be még egy elszállítást, ami javíthatna ezen a problémán. Daróczi László a közüzemi kft vezetője válaszában kiemelte, hogy összetett problémáról van szó, de az egyik legfontosabb lenne, hogy mindenki tartsa be az ezzel kapcsolatos szabályokat, vizsgálják meg mobil kamerák kihelyezésének lehetőségét, de lehetőségeikhez mérten a cég is megpróbál javítani a helyzeten.
Csengeri Lajos egy több éves problémára hívta fel ismét a figyelmet, ami a szenpálfalvai városrészt érinti, ahol az ott lévő óvoda és bolt biztonságos megközelítése érdekében egy gyalogátkelőhely kialakítása lenne szükséges A körzet képviselője Alt Norbert ígéretet tett arra, hogy ez még idén meg fog történni. Tájékoztató hangzott el egy olyan ifjúsági kutatásról, mely a gyulai fiatalok, fogyasztási, kulturális szokásait elemezte ki és a társas kapcsolatait vizsgálta. A fő napirendek tárgyalása során pályázatot írtak ki az egyesített óvoda és az egészségügyi alapellátási intézmény vezetői álláshelyeire, és pályázat benyújtásáról döntöttek a képviselők, a Laktanya és a Munkácsy utca egyes szakaszainak útfelújítására. Félmilliárd forint értékben nyújt be pályázatot a város humán szolgáltatások fejlesztésére a kistérség  településeivel közösen, melyekkel több területen szeretnének projekteket megvalósítani.
Szó volt még az ülésen Kiss György szobrász művész tiszteletére egy emléktábla elhelyezéséről, néhány technikai módosításról, és a közterületek elnevezéséről is.

 

 

Nézze meg ezt is:

A pedagógusok teljesítményértékeléséről tartottak előadást Gyulán

  A pedagógusok teljesítményértékelése címmel tartott előadást Kozák András tanügyigazgatási jogi szakértő a gyulai Vigadóban. …