2025. április 26., szombat
FONTOS

Négy napon át Gyula az ország néptánc fővárosa

A tavalyihoz hasonlóan idén is számos produkciót mutatnak be Gyulán, a Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválján.

A programok a vár környékén már csütörtök este megkezdődnek, pénteken pedig egymást érik majd. A Kossuth tértől a várig tartó felvonuláson számos együttes ad műsorából rövidebb ízelítőt.

Első alkalommal Gyulán rendezték meg az országos néptáncfesztivált – emlékeztetett Kovács Ágnes, a szervező Erkel Ferenc kulturális központ munkatársa, kiemelve, hogy ezt a hagyományt máig ápolják.

Az is hagyomány, hogy nemcsak magyarországi és határon túli magyar, hanem külföldi együttesek is bemutatkoznak. Ez idén sem lesz másképp.

A néptáncfesztivál idén is összekapcsolódik augusztus 20-val. Vasárnap este Pál István Szalonna és bandája lép fel, dr. Kovács József országgyűlési képviselő mond beszédet, majd a fesztivál együtteseinek a bemutatóját láthatja a közönség az egész, négynapos programsorozatot záró, ünnepi tűzijáték előtt.

Nézze meg ezt is:

Közlekedési létesítmények fejlesztéséről is döntött a képviselő-testület

Több témában született döntés a csütörtök délelőtti képviselő-testületi ülésen. A grémium tájékoztatót hallgathatott meg a …