2020. szeptember 30., szerda
FONTOS

Gyengébb minőségű lett a takarmány, emelkedhet a tej ára

Gyulán is érzik a takarmány gyengébb minőségét, ami a tejhozam csökkenését vonja maga után.
Van olyan őstermelő, aki  inkább a mennyiségre panaszkodott, de ez mindkét esetben a tej drágulását eredményezheti.

A Gyulai Agrár Zrt szarvasmarha-telepén a takarmány minősége nem volt megfelelő, ami a tejhozamban is megmutatkozott, ez pedig 700 szarvasmarhánál már igen jelentős tétel. A megfelelő takarmány előállítása minden évben egy igen összetett feladat, éppen azért, hogy a legjobb minőséget tudják produkálni, vannak azonban olyan tényezők, melyeket nagyon nehéz kiküszöbölni.

A videóban később Püspöki Zsolt őstermelő mondta el, hogy mitől adhat kevesebb tejet a kecske, bár nála most inkább a mennyiség maradt el az elvárhatótól. Az idei év száraz időjárása miatt ugyanis közel felével kevesebb lett a takarmány, amit pótolni kellett, ezért ez pluszköltséget jelentett, ami miatt többe kerülhet a tej, de ő nem szeretne árat emelni.

A szakemberek óvatos becslése szerint akár 10-15 százalékkal is megemelkedhet idén a tej ára.

Nézze meg ezt is:

Az ’56-os forradalom gyulai eseményeit idézték fel

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az Október 23. Alapítvány a közelmúltban elnyert, “Jövőnket formáló múlt …