2024. május 6., hétfő
FONTOS

A térségben egyedülálló felsőoktatási kiállítást tartottak Gyulán

A térségben egyedülálló felsőoktatási kiállítást tartottak a művelődési házban és a Vigadóban pénteken. A Gyulai Ifjúsági Központ azzal a céllal hozta létre az eseményt, hogy diákok találkozhassanak olyan továbbtanulási, képzési lehetőségekkel, melyekre az érettségi után igényük lenne. A fiatalok többek között megismerkedhettek a szakképzések között az asztalosok munkájával is.

A Békéscsabai Jókai Színház Színitanházában a diákok többek között táncosok, jelmeztervezők, hangtechnikusok, illetve színészek lehetnek.

A Gál Ferenc Főiskola pedagógiai kara mellett a Magyar Honvédség iránt érdeklődők is feltehették a bennük felmerülő kérdéseket. A rendezvényen a felsőoktatási intézmények közül a szegedi és a debreceni egyetemek külön karokkal sorakoztak fel. Szűcs Dávid a Szegedi Tudományegyetem diákja szeretne lenni a jövőben, ahol a programozó informatikus szak iránt érdeklődik.

Az egész napos eseményre a gyulai járás összes középiskolás diákját meghívták, ahol több, mint 30 kiállító várta őket. Az eseményen előadásokkal is igyekeztek bővíteni a fiatalok ismereteit, így a diákok többet is megtudhattak azokról az intézményekről, melyek érdeklik őket a továbbtanulás során.

Nézze meg ezt is:

A legszebb konyhakerteket keresik

A növényi sokféleség jegyében, a gyulai önkormányzat az idén is keresi a város legszebb konyhakertjét. …