2022. november 30., szerda
FONTOS

12 százalékos bővülés a gyulai turizmusban

49 ezer vendégéjszakát töltöttek el júniusban a vendégek Gyulán a szállásadók idegenforgalmi adóbevallása alapján. Ez a szám kifejezetten jónak mondható. A tavalyi év hasonló időszakához képest nemcsak ebben a hónapban volt jelentős az emelkedés, hanem az egész első félévben – derült ki Komoróczki Aliz szavaiból. A turisztikai kft ügyvezetője a 3Témában elmondta, az év első felében 233 ezer éjszakát töltöttek el a vendégek a fürdővárosban, ez 12 százalékos erősödést jelent 2017 hasonló időszakához képest.

Ez egy hosszú, évek óta folyó, tudatos munka eredménye, melyből minden érintett kivette a részét.

Idén először nagy romániai, imázsépítő kampányba fogott Gyula. Komoróczki Aliz azt mondta, belföldön lényegében már kimerítették a lehetőségeiket, a határon túl viszont jócskán  vannak kiaknázatlan területek. A kampány során elsősorban a szomszédos ország magyarlakta területeire koncentráltak. A legfontosabb cél az volt, hogy minél többen megismerjék Gyulát. A szakember elmondta, ilyenkor még nem lehet arra számítani, hogy azonnal megemelkedik a városban a határon túli szállásfoglalások száma, viszont az eddigi visszajelzések alapján sikerrel erősítették a gyulai brandet, és keltették fel a figyelmet a történelmi fürdőváros iránt, és már a kampány folytatást tervezik.

A műsorban szó esett a garantált programokról is, melyek a hét minden napján kínálnak szabadidő eltöltési lehetőséget a vendégek számára. Komoróczki Aliz azt mondta, idén már augusztus elejéig többen vették igénybe ezeket a szolgáltatásokat, mint a tavalyi nyáron összesen, csak júliusban kétezer résztvevőt könyvelhettek el. A két idei, új program egyértelmű sikert aratott, mind a kolbásztaxi, mind a sörkóstoló népszerűnek számít, de sokan jelentkeznek a határon túli kirándulásokra is.

Nézze meg ezt is:

Fontos elismerést kapott az Almásy-kastély

A második helyen végzett a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont az egyik, szálláshelyek közvetítésével foglalkozó weboldal idei …