

Második napirendi pontként a Béke sugárút 10. szám alatti, volt Petőfi mozi épületének értékesítése szerepelt. Az épületben egy viszonylag nagy moziterem található, amely alkalmas lehet rendezvények szervezésére. Hasonló adottságokkal rendelkező ingatlan az önkormányzat tulajdonában akad elég, így egyhangúan elfogadták a hosszú évek óta magára hagyott ingatlanrész értékesítését.
Az ingatlan becsült értékét a szakemberek 80 millió forintban határozták meg. Görgényi Ernő polgármester az épület történelmi értékeinek megőrzése érdekében utalt arra, hogy az helyi védelem alatt áll, valamint az önkormányzat visszavásárlási jogot kíván bejegyeztetni az ingatlanra.
A rendkívüli közgyűlés utolsó előtti témája egy útfelújítási együttműködési megállapodás megkötése volt. Ebben az előterjesztésben egy régebben általánosnak mondható, azonban manapság ritkább esetről beszélhetünk. Példaértékű együttműködés valósulhat meg a város vezetése és a lakosság között. A Vár utcából nyíló Várzugról van szó, ahol út és járdaépítési munkálatokra az ott élők 2 millió 200 ezer forintot ajánlottak fel. A beruházás összesen 14 millió forintból valósul meg.
A negyedik, egyben utolsó napirendi pont a Gyulai Várfürdő egyik sikeres pályázata volt. Ehhez a támogatói szerződést hagyta jóvá a testület. A fürdő energetikai fejlesztésre több, mint 228 millió forintot nyert el.