2024. május 8., szerda
FONTOS

Elhunyt Veress Gabriella Békés megyei főügyész

Megrendüléssel tudatjuk, hogy 2018. november 18. napján, életének 64. évében türelemmel és méltósággal viselt hosszantartó betegség után elhunyt dr. Veress Gabriella címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész, megyei főügyész – írta Berg Márta megyei főügyész-helyettes.

Veress Gabriella főügyész 1985-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát. Ezt követően ügyészségi fogalmazóvá nevezték ki budapesti kerületi ügyészséghez. Ügyészi kinevezését 1988-ban a Budapesti V. Kerületi Ügyészséghez kapta. 1991-től a Fővárosi Főügyészség Személyügyi és Továbbképzési Osztályán teljesített szolgálatot, ahol hamarosan osztályvezető ügyészi kinevezést kapott. 2001-ben –pályázatának elfogadásával – a legfőbb ügyész főügyésszé nevezte ki a Békés Megyei Főügyészségre.

Jó szervezőkészsége, probléma-érzékenysége, empatikus személyisége már fiatal ügyészként alkalmassá tette arra, hogy az egyik legnagyobb létszámú szervezeti egység személyügyi vezetője legyen. Ugyanakkor az ügyészség szakmai munkájától sem szakadt el.
Alapos szakmai felkészültséggel és jó vezetői készséggel rendelkező dinamikus egyéniség volt. Határozott, következetes, a problémákra megfelelően reagáló vezetőként ismerték, aki mindkét szakág munkájára egyaránt figyelmet fordított. 2003-tól a Jogi Szakvizsgabizottság tagja volt.
Veress Gabriella szakmai munkája mellett hosszú időn át a Magyar Jogász Egylet elnökségi tagja volt, illetve három cikluson át látta el az Egylet Békés Megyei Szervezetének elnöki feladatait.
Kiemelkedő tevékenységét a legfőbb ügyész 1998-ban Legfőbb Ügyészi Elismerő Oklevéllel, 2002-ben Kozma Sándor-díjjal, 2008-ban címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész cím adományozásával ismerte el. A jogászegyletben végzett tevékenységéért az elnökség 2010-ben
Szalay László Emlékérmet adományozott részére. Példaértékű hivatástudattal végzett kimagasló színvonalú szakmai munkájának, valamint két évtizeden át végzett eredményes vezetői tevékenységének elismeréseként 2014-ben vehette át a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje
kitüntetést.

Dr. Veress Gabriella főügyészt az ügyészi szervezet saját halottjának tekinti. Temetéséről a későbbiekben intézkednek.

Nézze meg ezt is:

Fúziós tánccal ért véget a várszínház tavaszi évada

India ősi eposza, a Ramajana szolgáltatta a fő témát a Trigatu tánccsoport társulatának, akik a …