2020. július 16., csütörtök
FONTOS

Szeged-Grosics Akadémia – Budapest Honvéd-MFA 4-1

A Budapest Honvéd második csapatát fogadta az NB III Közép csoportjának utolsó fordulójában a Szeged-Grosics Akadémia. A hazaiak már az előző fordulóban megnyerték a bajnokságot, hiszen már akkor 5 pontos előnyre tettek szert a második Szentlőrinccel szemben.

A 32. percben a hosszan tartó sérüléséből felépült Szabó Péter szerezte meg a Szeged-Grosics vezető találatát. A 63. percben egy vendég szabadrúgást követően Markos egyenlített.

Nem kellett sokáig várni a Szeged válaszára, hiszen a 67. minutumban Bata növelte a hazai csapat góljainak a számát. Egy minutummal később ismét a Szeged-Grosics támadott, ekkor Andorka is a kapuba juttatta a labdát. Nem ért véget a gólgyártás a hazai oldalon. A 73. percben Bata ívelt Szabó fejére, aki nem hibázott.

A hármas sípszóig már nem változott az eredmény. Szeged-Grosics Akadémia – Budapest Honvéd-Magyar Futball Akadémia 4-1.

A Szeged-Grosics Akadémia 30 fordulót követően 21 győzelemmel, 5 döntetlennel, valamint 4 vereséggel zárta a szezont az első helyen.

Joao Janiero tavaly novemberben vette át az irányítást a Szeged-Grosics Akadémia csapata felett. A portugál edző a csapat akkori 9 pontos hátrányát 5 pontos előnyre fordította a szezon végére, így megnyerve a harmadosztályt a Szentlőrinc előtt.

A mérkőzést követően a bajnok csapat játékosai és a szakmai stáb is átvette az aranyérmeket, valamint a kupát.

Nézze meg ezt is:

Kajla a gyulai várban és az Almásy-kastélyban is

Idén is a Hol vagy, Kajla? elnevezésű országos turisztikai program pecsételő pontja a gyulai vár …