2024. május 8., szerda
FONTOS

Értékteremtő tudomány az egészségturizmusban

Értékteremtő tudomány címmel rendeztek konferenciát a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Karán, Gyulán.

A Magyar Tudomány Ünnepe 2019 rendezvénysorozathoz kapcsolódóan a nap folyamán négy előadást hallhattak a megjelentek. Elsőként Beke Szilvia főiskolai tanár “Rekreáció és egészségmegőrzés a mindennapokban” címmel mutatta be prezentációját.

“Budapest a fürdők fővárosa – fejlesztések és jövőbeni elképzelések címmel Czinege Szilvia értékesítési és marketing igazgató többek között a balneológiát mutatta be.

Az előadások sorát “A szaunarituálék- és rituálék fontossága az egészségturizmusban” címmel tartotta Ruszkabányai Gitta. A szaunaszeánsz képzésvezető védjegytulajdonos többek között a fogyasztói igények és a trendek találkozását mutatta be.

A nap folyamán a gyulai kiállítóhelyek szerepéről és lehetőségeiről is szó esett.

Már hagyomány a gyulai kar életében, hogy novemberben több konferenciát szerveznek. A témák közvetlenül kapcsolódnak a képzésekhez. A tanácskozás alkalmat teremtett arra, hogy a résztvevők kiegészítsék egymás elméleti, valamint gyakorlati ismereteit.

Nézze meg ezt is:

Fúziós tánccal ért véget a várszínház tavaszi évada

India ősi eposza, a Ramajana szolgáltatta a fő témát a Trigatu tánccsoport társulatának, akik a …