2020. december 4., péntek
FONTOS

Eseménydús év vár a levéltárra

Ismét eseménydús év következik a Békés Megyei Levéltár életében, hiszen mind az ügyfélszolgálat, mind az rendezvények terén számos újdonság várható az előző évekhez viszonyítva. A legjelentősebb változás az lesz, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár intézményei április elsejétől csatlakoznak a kormányablakhoz – számolt be Erdész Ádám igazgató.

A következő tudományos konferencia a társadalmi szereptudat koronkénti változása téma köré összpontosul. Az előadók tehát olyan 19-20. századi személyeket mutatnak be, akik társadalmi szerepvállalásuk által jobbá tudták tenni környezetüket. Erdész Ádám elárulta, az év folyamán kiadják a Márki Sándor naplóit magába foglaló kötetsorozat harmadik részét. Emellett pályázatot nyújtottak be a városszerte jól ismert Scherer Ferenc, valamint édesapja memoárjának megjelentetésére is. Hozzátette, ebben az évben is folytatják a Hetedíziglen elnevezésű, iskolásoknak és felnőtteknek szóló családfakutató foglalkozásokat.

A levéltár terveiről bővebben Értékőrző című műsorunkban hallhatnak.

Nézze meg ezt is:

Előkészítik a békéscsabai repülőtér fejlesztését

A békéscsabai repülőtér fejlesztésének előkészítésére közel 154 millió forintot biztosít Magyarország Kormánya – jelent meg …