2024. május 9., csütörtök
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2020. 02. 04.

Témák:

– Folytatódik az Eminescu utca korszerűsítése. A keddi, helyszíni sajtótájékoztatón elhangzott, most a Kapa és a Kerék utca közötti területet újítják meg pályázati és saját forrásból, és már készülnek a tervek az utolsó szakaszra is.

– Csütörtökön nyitották meg Steigerwald István festő, grafikus kiállítását a Kohán képtárban. A március 29-ig megtekinthető tárlaton 93 kép kapott helyet, megidézve az alkotó műtermének hangulatát.

– “Nagyon kell szeretniök” címmel rendeztek felolvasószínházi előadást a Gyulai Várszínház Kamaratermében. Az est folyamán olyan írók, költők szerelmi életét idézték meg, mint Márai Sándor, József Attila vagy Babits Mihály.

– Rövid időn belül két olyan teherautó-sofőrt is tetten értek a NAV munkatársai Gyula közelében, akik a menetíró készüléket kijátszva próbálták pihenés nélkül elérni úti céljukat.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 05. 03.

Témák: – A Miniszterelnökség segítségével újulhat meg a Kossuth téren található Szentháromság kápolna tornya. Soltész …