2020. március 29., vasárnap
FONTOS

Ragadozó halakat nevelnek majd ki a Bárdos-tóban

Nagy erőkkel zajlik a gyulai Bárdos-tó környezetének rendbetétele, a tavat korábban körülvevő nádtömeg jól láthatóan már a múlté.

A város önkormányzata korábban pályázatot írt ki a tó üzemeltetésére, azzal a céllal, hogy vállalkozók hasznosítsák a területet, nem utolsó sorban rendben is tartsák azt. A pályázatot megnyert két vállalkozó a jövőben halnevelési tevékenységet folytat majd a tóban, amely más gyulai tavak ragadózóhal-állományát fogja gyarapítani.

A tó vízminőségének ellenőrzése után egy halbiológus a halállományt is felmérte, ezután jutottak arra az elhatározásra, hogy ragadozóhal nevelésére lesz a legoptimálisabb a Bárdos-tó.

A korábbi években a környék lakossága aggódott a Bárdosi-tó bérbeadása miatt, félve attól, hogy a horgászok miatt majd nagyobb lesz a forgalom, és megzavarják a nyugalmat. Fontos felhívni arra a figyelmet, hogy a tóban kizárólag halnevelési tevékenységet végeznek majd, horgászni itt tilos lesz.

A hasznosítással azt a célt kívánják elérni, hogy a hatékony halnevelés mellett, a környék egyik látványossága is legyen a Bárdos-tó. A későbbiekben utcafronttól elhatárolt tóban egy látványos vízforgató berendezés is működni fog.

Nézze meg ezt is:

A látogatók számára ismeretlen helyiségeket mutatunk be az Almásy-kastélyban

  Ezek a felvételek Értékérző című műsorunk forgatásán készültek, ahol a gyulai Almásy-kastélyban a látogatók …