

Fontos láncszemek a gépezetben, nem véletlen a program elnevezése, mutatott rá Lábadi Eszter, a képzésért felelős marketingmenedzser.
A Gyulai Turisztikai Kft városismereti stúdiumával kapcsolatban kiemelte, kulcsfontosságú tudatosítani magunkban, hogy mi vagyunk a házigazdák, és rajtunk is múlik az, hogy a vendégek milyen élményekkel térhetnek haza. Az egyes gyulai szolgáltatóhelyek munkatársai a kényszerű leállás idejében bővíthetik ismereteiket a város nevezetességeiről, érdekességeiről. Az idegenforgalomban dolgozók Kocsis János idegenvezető előadásai során frissíthetik fel tudásukat a városról és a turisztikai attrakciókról.
A tapasztalatok alapján az érintettek örömmel fogadták a képzést, többek között azért is, mert segíti hatékonyan kihasználni ezt az időszakot. A programot kezdetben személyes részvétellel tervezték, a jelenlegi helyzetre való tekintettel azonban mégis online formában valósul meg. A tréningen arra is kitértek, általában milyen problémákkal találkoznak, mire kíváncsiak a vendégek.
A képzés tematikájában szerepel a város múltja, turisztikai attrakciói, rendezvényei, de többek között áttekintik a helyi gasztronómia jelentős termékeit is. A kurzus első körében a szállásadók és a Gyulai Várfürdő munkatársai vettek részt az előadásokon, február végétől pedig a kiállítóhelyeken dolgozók vesznek részt a tréningeken.