2021. június 16., szerda
FONTOS

Megrendezik idén a Körösvölgyi Sokadalmat

A videóban látható felvételek még a korábbi években készültek a gyulai várkertben, tavaly ugyanis a járvány miatt elmaradt a dél-alföldi térség legjelentősebbnek tartott népi hagyományőrző rendezvénye.

Idén ez már másképp lesz, legalábbis program szervezői eltökéltek abban, hogy ha esetleg a szokásosnál korlátozottabb keretek között is, de mindenképpen megrendezzék a sokadalmat.

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a vásár, a játszóház, a mesterségbemutatók és színpadi produkciók is meg lesznek tartva, ahogy várják a népzenei közreműködőket, a mesemondókat, a néptáncosokat és a mutatványosokat is.

Kocsis Klára elmondta, a szervezők úgy érzékelték, hogy a program leendő kiállítói, résztvevői közül sokan felvették az oltást, ezért nem számítanak sok lemondásra.

A gyermek tánccsoportoknál csak a felügyeletnek kell oltással bírni, a felnőtteknél várhatóan kisebb együttesek lépnek fel, vagyis ez a program inkább a kamaraegyüttesek programja lehet majd. Ők persze azt szeretnék, ha a program idején hatályos szabályozás minél teljesebb sokadalom megrendezését tenné lehetővé.

XXI. Körös-völgyi sokadalom programjai a várkertben június 25-én kezdődnek majd.

Nézze meg ezt is:

Négy új fertőzött szerdán, Békésben

Szerdán 21 891-ről 21 895-re nőtt a Békés megyei koronavírus fertőzöttek tavaly óta nyilvántartott száma. …