2021. június 16., szerda
FONTOS

30 évvel ezelőtt komoly veszélybe kerültek a vetési varjak

A vetési varjú hazánkban 2001 óta védett madárnak számít, természetes élőhelye az alföldi puszta. Ezt a madarat az utóbbi 30 évben leginkább csak télen szoktuk látni, amikor az észak-keletről érkező tömegek beáramlanak a Baltikum térségéből.

Boldog Gusztáv kiemelte, a vetési varjú gallyakból készülő fészkét, a saját fészket nem építő madarak költőhelyül használják, ezért védelme kiemelt fontosságú. A vetési varjú életmódjához igazodik egy ritka sólyomféle, a fokozottan védett kék vércse. A sólyomfélék sosem építenek maguknak fészket. A hegyvidéki sólymok a sziklák között fészkelnek, a városiak pedig nagy épületek tetején költenek. A kék vércsék pedig kifejezetten szeretik a vetési varjak fészkeit. A varjúfiókák kirepülését követően átveszik a fészkeket.

A szakember hangsúlyozta, hogyha találkozunk egy fészekből kiesett madárral, akkor az a legjobb, amit tehetünk, hogy ott hagyjuk a helyszínen. Folytatta, sok olyan madárfiókát mentenek meg jószándékú emberek, akik egyáltalán nem szorulnak mentésre. Legtöbbet feketerigó fiókákat szoktak otthon megmenteni, felnevelni. Ezek a madarak maguktól ugrálnak ki a fészekből, ez egy teljesen természetes folyamat náluk. A szülők a fészken kívül folytatják a felnevelésüket.

Nézze meg ezt is:

Négy új fertőzött szerdán, Békésben

Szerdán 21 891-ről 21 895-re nőtt a Békés megyei koronavírus fertőzöttek tavaly óta nyilvántartott száma. …