2022. november 30., szerda
FONTOS

Ungváriné Spiegel Julianna alkotásaiból nyílt kiállítás a Postagalérián

Pillanatok címmel nyílt kiállítás Ungváriné Spiegel Julianna régebbi és újonnan festett képeiből a napokban, a Postagalérián.

Az alkotó előszeretettel használja a kéket, mint visszatérő színt festményeinél, valamint szereti a fény megjelenítését. Munkájára leginkább a futurisztikus, kubista festészeti stílus jellemző. Előszeretettel él a különböző geometriai formákkal.

A tárlaton olyan expresszív képek is helyet kaptak, melyek a nyáron készültek egy balatoni nyaralás során. Az alkotó a művészettel már korábban megismerkedett, tagja a József Dezső Alkotókörnek is. Elmondta, hogy egy vendégtanár által nyújtott új nézőpont hatására kezdett el kubista stílusban festeni.

Ungváriné Spiegel Julianna elmondta, a festészet mellett társadalmi és a kulturális feladatokkal is foglalkozik a Kötegyáni Baráti Kör Egyesületnél. A festészet számára az az eszköz, mellyel elmondhatja a világról alkotott véleményét

Nézze meg ezt is:

Fontos elismerést kapott az Almásy-kastély

A második helyen végzett a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont az egyik, szálláshelyek közvetítésével foglalkozó weboldal idei …