2022. május 24., kedd
FONTOS

Változik a kiállítóhelyek nyitvatartása

Fekete-Dombi Ildikó

Délelőtt tíz és délután hat óra között lesznek nyitva március 1-től (keddtől) a gyulai kiállítóhelyek.

A vár, az Almásy-kastély, az Erkel emlékház, a Ladics-ház és a Kohán Képtár nyitási és zárási időpontja november 1-vel került egy órával korábbra.

Március elsejétől a nyitvatartási rend visszatér a hagyományos keretbe: 10-18 óra közé.

– Nyitvatartási időnk kialakításában figyelembe vesszük a városba érkező turisták számát és szokásait – közölte a gyulai kiállítóhelyeket működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Fekete-Dombi Ildikó elmondása szerint ennek megfelelően alapvetően három rendszerben tartanak nyitva.

– Tapasztalataink szerint télen a korábbi sötétedés miatt négy óra után elenyésző a látogatószám, ez indokolta a korábbi nyitást és zárást.

A nyári főszezonban a vendégek tovább tartózkodnak nálunk, ez az igény jelenik meg a hosszított nyitvatartásban. Március elsejétől június végéig, valamint szeptemberben és októberben pedig a hazai múzeumokban megszokott 10-18 óra között lesznek látogathatók a kiállítóhelyek.

A téli rendet szoktuk „finomhangolni” az ünnepek körüli nagyobb látogathatósággal, amikor megint csak a nagy számban itt lévő turisták kiszolgálása a szempont –tájékoztatott a szakember.

Fekete-Dombi Ildikó elmondása szerint az elmúlt évek alatt szerzett ismeretek alapján mára sikerült kialakítani egy, a látogatók számára jól tervezhető, a kiállítóhelyek által pedig jól kommunikálható rendszert.

Ez alapján a nyitvatartásaikban követik a négy évszakot; március 1. és június vége között tavaszi, július-augusztusban nyári, szeptemberben és októberben őszi, november elejétől február végéig pedig téli rendben tartanak nyitva.

A kastély és a vár honlapján már jelzik is ezt, így segítve vendégeiket a látogatás tervezésében.

– Mindez azt jelenti, hogy március 1-től délelőtt tíz és délután hat óra között lesz látogatható a gyulai vár, az Almásy-kastély és az Erkel emlékház, valamint a kastélyban található ajándékbolt és kávézó –keddtől vasárnapig.

A Ladics-házat és a Kohán Képtárat a megszokott fél-fél napokon kereshetik fel a vendégek, szintén a 10-18 órák közötti napszakban. A hétfő szünnap marad – tájékoztatott Fekete-Dombi Ildikó.

A gyulai kiállítóhelyek nyitvatartása március 1-június 30. között:

Gyulai vár, Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont és Erkel Ferenc Emlékház

kedd-vasárnap 10.00-18.00
hétfő zárva

Kohán Képtár

kedd, csütörtök, szombat 13.30-18.00
szerda, péntek, vasárnap 10.00-13.00
hétfő zárva

Ladics-ház

kedd, csütörtök, szombat 10.00-13.00
szerda, péntek, vasárnap 13.30-18.00
hétfő zárva

Nézze meg ezt is:

Csempe helyett 155 millió forintot érő cipő Gyulánál

  A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai közúti ellenőrzésen 7040 pár hamis cipőt találtak egy …