2024. október 5., szombat
FONTOS

Nemes célt szolgált a gyulai jelmezes futóverseny

 

 

2020-at követően, egy év kihagyással ismét megrendezték a jótékonysági, jelmezes futóversenyt Gyulán.

Az érdeklődők 2, 3 és 10 kilométeres távon mérettették meg magukat. Az idei eseményen is különleges viseletekkel lehetett találkozni. Volt, aki ápolónak, más apácának, csontváznak vagy kalóznak öltözött.

Az Egészség Minden Generációnak Gyulai Sport Egyesület a jótékonysági jelmezes futógála teljes bevételét felajánlotta a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány számára. A rendezvény célja a szervezet támogatása, valamint a KoraPark építésének elősegítése.

Görgényi Ernő polgármester az esemény megnyitóján kiemelte, a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány és a támogatóik mindig kitalálnak valami olyan attrakciót, amely egyben közösségi rendezvény is.

Kovács József országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a koraszülöttmentés ügye azért is nagyon fontos, mert egyre kisebb súllyal világra jött gyermekeket tudnak megmenteni, számukra teljes életet biztosítani, ha időben megkapják a szükséges ellátás.

Abdulrahman Abdulrab Mohamed, a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány elnöke kiemelte, a mentőautó elindítása óta több, mint 500 koraszülöttnek, beteg újszülöttnek tudtak segíteni.

Az eseményen részt vett bazárosok a bevételük bizonyos százalékát a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványnak ajánlották fel.

Nézze meg ezt is:

Az 1944/45-ös eseményekkel foglalkoztak a levéltár konferenciáján

Idén az 1944-45-ös, Békés vármegyei eseményekről szólt a hagyományos őszi, levéltári konferencia, melyet az Almásy-kastély …