

Egy ezüstből készült, de aranyozott, honfoglalás kori hajfonat korongot mutat ezeken a csütörtöki felvételeken Csibi Kinga, a Magyar géniusz vándorkiállítás régészeti kurátora.
Ez a részleg a régészetről szól, a kezdetektől a honfoglalás koráig adva ízelítőt a leletekről. Ez utóbbi időszakot képviseli a hajfonat korong, de egy tegez részét is láthatják majd a belépők.
A Kohán képtárban ezekben a napokban is javában zajlik a munka, sok helyen már teljesen kész az installáció, és a kiállítási tárgyakat is elhelyezték, máshol viszont még bőven van tennivaló. A tárlat anyaga Kecskemétről érkezett, ott debütált ez az újfajta koncepció.
Ilyen tartalmas kiállítás, ilyen értékes anyag még soha nem érkezett Gyulára – mondta Fekete-Dombi Ildikó, aki kiemelte, büszke lehet a város, hogy a Magyar géniusz vándorkiállítás néhány helyszíne közül az egyik lehet. A tárlat olyan szempontból is unikális, hogy mivel sok helyről érkezett az anyag, és igazából csak egy vezérelv volt, rendkívül változatos lett az összeállítás. A 154 műtárgy 67 intézményből gyűlt össze, időben pedig két évezredet ölel fel.
Gyulán a közönség június 24-től látogathatja a tárlatot, utána öt vidéki városban állítják ki a közös kincseket, végül azok Budapestre, a Magyar Nemzeti Múzeumba érkeznek.