2022. december 6., kedd
FONTOS

Kardiológiai továbbképzést tartottak Gyulán

Továbbképző előadást tartott a Vigadóban a gyulai kardiológiai osztály, illetve az invazív kardiológiai részleg.

Márk László nyugállományba vonulását követően június elsejétől új vezetővel, Thury Attila irányításával működik a Kardiológiai Osztály. A munkacsoport 3 szakorvossal is bővült. Az orvoslétszám növekedése magában hordozza a szakmai repertoár szélesedését, és ezzel a betegellátás színvonalának javítását.

Sághy László, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense elmondta, az esemény aktualitása az ismétlés volt, hiszen számos alkalommal jártak Gyulán. 20 éves együttműködés van a szegedi egyetem aritmológiai munkacsoportja és a Pándy Kálmán tagkórház között. Évről-évre továbbképzik magukat a kardiológiai ritmuszavar területen. Emellett a cél a betegek ellátásának erősítése.

A rendezvény az elektrofiziológia és a kardiológia területén adott naprakész tájékoztatást a szakembereknek.

Az eseményen többek között a kettős és hármas alvadásgátlás néhány új szempontjáról, valamint a modern pacemaker aktualitásairól volt szó.

Nézze meg ezt is:

Százhárom erkeles diákra tűzték fel a szalagot

  Az Erkel gimnázium ének- és zenekarának műsorával kezdődött szombaton az iskola szalagavató ünnepsége. Az …