2022. szeptember 28., szerda
FONTOS

Megtartották a Megyenapot Békéscsabán

A Tótkomlósi Ifjúsági Koncert és Fúvószenekar és a mazsorettek produkciójával kezdődött szombat délelőtt a Megyenap Békéscsabán, melyet hetedik alkalommal rendeztek meg. A hivatalos megnyitó előtt a Károlyi-huszár és honvéd hagyományőrzők adtak le díszlövést.

A kiállítók között volt olyan, aki péktermékeket mutatott be volt, más települése jellegzetes ételét hozta el. A telekgerendási mézes-mákos kukorica elkészítésének története az 1950-es évek előtti időszakra tekint vissza.

A gyulai Balogh Ferencné népviselettel és mézeskalácsokkal érkezett az eseményre.

Az eseményen Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója kiemelte: az ember egy helyen van otthon, máshol pedig idegen, nekünk Békés megye az otthonunk.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő köszöntőjében az együvé tartozás fontosságát emelte ki. Csibor Márton, a Nemzeti Művelődési Intézet Békés megyei igazgatója azt mondta, hagyománnyá vált, hogy ezen a napon bemutatkoznak megyénk, településeink értékei, megyénk nemzetiségei.

Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke emlékeztetett, az adta a rendezvény kiindulási alapját, hogy 1715. július 23-án a török kiűzése után az akkor szinte még teljesen lakatlan Békés megyében újra megalakult a vármegyei közgyűlés. Ez jogi, közigazgatási alapot teremtett arra, hogy meginduljon a fejlődés, az emberek betelepülése, a megye átformálása, hiszen egy mocsaras pusztaságból virágzó mezőgazdaságra építő, fejlődő iparral rendelkező megyét sikerült az elmúlt évszázadok alatt teremteni.

Az egész napos programok között néptáncos és zenei produkciók, hagyományőrző bemutatók, kézműves foglalkozások is szerepeltek.

Nézze meg ezt is:

Gyöngyfűzők munkáiból látható kiállítás a gyulai művelődési központban

  A Nemzeti Művelődési Intézet kezdeményezésére indult el “A Szakkör” elnevezésű program, ahol online felületen …