2024. május 8., szerda
FONTOS

Kiss Ottóval és Bauer Barbarával rendezik meg az Őszi Könyvtári Hetet

A megszokottnál idén kevesebb programmal, de a korábbiakhoz hasonlóan értékes tartalommal rendezik meg az Országos Könyvtári Napok rendezvényéhez kapcsolódó Őszi Könyvtári Hetet Gyulán.

A megnyitóra október harmadikán, vagyis jövő hétfő hétfőn, 14 órakor kerül sor, ekkor a földszinti folyosón mutatják be a már tavasszal megszervezett Bálint Ágnes emlékkiállítást, mely a hó végéig lesz látogatható. Aznap késő délután, egészen pontosan 17 órakor a József Attila-díjas író-költő, Kiss Ottó mutatja be legutóbbi kötetét.

Október hatodikán tartják meg a nagy olvasási kihívás eredményhirdetését. A folytatásban Bauer Barbara vesz részt író-olvasó találkozón.

A programsorozat szombaton kézműves foglalkozással zárul a programsorozat a gyermekkönyvtárban. Egyébként ez lesz a megbocsátás hete is, a könyvtárosok ilyenkor senkitől sem szednek késedelmi díjat.

Nézze meg ezt is:

Új kiállítás nyílt a Tájvízházban

  Csütörtök délután új időszaki tárlat nyílt a Tájvízházban, Bazi nagy görög tábor címmel. A …