2024. június 20., csütörtök
FONTOS

A térség népdalkörei találkoztak Gyulán

Katonanótákat is előadott a rendező Illés Panna népdalkör a hetedik alkalommal megrendezett Viharsarki Regionális Népdalköri Találkozón.

A szombati munkanapon, a Vigadóban megrendezett eseményen a fellépők a hagyományok éltetése mellett a személyes kapcsolatokat is ápolhatták, tapasztalatokat cserélhettek.

A programon a megyén kívülről is érkeztek fellépők, Székkutas mellett Komádi is képviseltette magát. A helyi népdalkörösök ráadásul annyira aktívak, hogy ma is próbálják gyűjteni a saját területeken a népdalok helyi változatait. Ezeket aztán a csoport fellépésein is előadják.

A népdalköri találkozón nem a versengésen volt a fókusz, de azért a produkciókat zsűri értékelte, amiből minden résztvevő tanulhatott, vagy új ötleteket meríthetett.

Az eseményről hosszabb összefoglalót a csütörtöki Híradó után adunk.

Nézze meg ezt is:

Kiss János: folyamatos a fejlődés a Grosics Akadémián

Az U16-os és az U15-ös korosztály is osztályt váltott az eredményes szereplésnek köszönhetően, így a …