2025. március 16., vasárnap
FONTOS

32. alkalommal rendezik meg az Erkel Ferenc emlékversenyt Gyulán

A szerdától szombatig tartó programon a sakkozók összesen hét fordulóban mérik össze tudásukat.

Tavaly 11 év kihagyás után rendezték meg újból az eseményt. Idén már nem csak gyulaiak neveztek, hanem a világ több pontjáról érkeztek sakkozók a versenyre. Zámbó Zoltán István Miskolcról jött, ő 33 éve sakkozik.

A magyar indulók mellett Romániából, Szlovákiából, Mongóliából és Mexikóból is érkeztek a fürdővárosi eseményre.

Egy sakkjáték három részből áll. A megnyitás, középjáték, valamint a végjáték. Különféle nyitások vannak, melyek a későbbiekben nagy hatással vannak a partira. A gyulai sakk csapatban 19-en szerepelnek, nagyságrendileg 30-an űzik ezt a sportot egyesületi keretek között.

Az eseményen elhangzott, a fiataloknak érdemes minél korábban elkezdeni sakkozni, hiszen olyan döntéseket kell hozni játék közben, mellyel más formában, de találkozhatnak életük során. A táblán döntéseket kell hozni, kockázatokat kell vállalni. Felkészíti a versenyzőket a győzelemre és a vereségre egyaránt.

Nézze meg ezt is:

Megújulhat az Élővíz-csatorna belvárosi szakasza

Csütörtök este, a városi könyvtárban tartott lakossági fórumon mutatták be az Élővíz-csatorna belvárosi szakaszának környezetrendezési …