2023. december 5., kedd
FONTOS

Gyulán mutatja be új kötetét Balázs Anita

A mai kor mindenkit érintő, nagy kérdéseit dolgozza fel elsősorban a nagycsoportos óvodás a kisiskolás korosztály számára Balázs Anita Meseköntösben a 21. század című kötete.

A nagyszalontai írónő első nyomtatásban megjelent munkáját idén szeptemberben adták ki. A Kádár Annamária pszichológus által ajánlott könyvet december nyolcadikán, a gyermekkönyvtári héten mutatják be a gyulai bibliotékában.

A könyvben olyan mesék szerepelnek, melyek tanulsággal zárulnak és arra késztethetik a gyerekeket, hogy tovább gondolják az adott történetet. Balázs Anita elmondta, bízik benne, a mesék hatására beszélgetések indulnak majd a gyermekek és a felnőttek között ezekről a nehezen megfogható témákról.

A gyulai gyerekek és szüleik december nyolcadikán, a gyermekkönyvtárban találkozhatnak Balázs Anitával, akivel Kisné Czeglédi Márta könyvtáros és Szabó Enikő, a Gyulai Ifjúsági Központ vezetője beszélget.

Nézze meg ezt is:

A gyertyaláng szép, de veszélyes is!

Minden évben sok szó esik azokról a tűzesetekről, amelyeket az adventi koszorúk gyertyái okoznak, emlékeztetett …