2024. június 25., kedd
FONTOS

Régiós futballtornát rendezett a Gyulasport

Április elsején sem ismerték a tréfát a Gyulasport U11-es csapatának tagjai a szombaton megrendezett körzet központi régiós tornán, hiszen a gyulai fiúk ontották a gólokat a Békéscsaba UFC elleni találkozón.

Ha kellett, hátul is jól zárt a védelem, és a támadások gyors felépítésével sem akadt gondja a gárdának, nagyon gyorsan, néhány húzásból felértek az ellenfél kapujához.

Somi Levente azt mondta, a futball nemcsak szórakozás, ebből a játékból nagyon sokat lehet tanulni.

A Gyulasport játékosai ezen a tornán is jól küzdöttek, és sok látványos akciót vezettek. Ebben a korosztályban, pont azért, hogy ne az eredménycentrikusság domináljon, még nem hirdetnek végeredményt, mert azt szeretnék, hogy az edzők és gyerekek kizárólag a játékkal foglalkozzanak, élvezzék a futballt.

Zsurzs Péter körzetközpont szakmai vezető elmondta, ezek a tornák azért is hasznosak, mert a körzet központok csapatai ellen léphet pályára a Gyulasport, vagyis erős ellenfelekkel szemben mérhetik fel a fiúk, hogy hol tartanak.

Nézze meg ezt is:

Szent Iván éjszakáját ünnepelték

Szombaton immár hatodik alkalommal szervezte meg Szent Iván Éji Pikniket a Zöld Szívek Köre Egyesület. …