Témák:
– A fenntartható fejlődésre szeretnék felhívni a figyelmet a Hűsítő ligetek programmal. Ennek jegyében a Harruckern iskolában fákat és cserjéket ültettek.
– Fegyelmezés nélkül nem alakul ki az a belső szabadság, az a kontroll, mely alapján később a gyermek el tudja dönteni, mi helyes, mi nem. Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató gyulai előadásán a szabadság és a fegyelem kérdését járta körül.
– Az ország minden részéből érkeztek csapatok a pénteken kezdődő, XXIII. Országos Technika Verseny megnyitójára, a városháza dísztermébe. A kétnapos programsorozaton 12 csapat, 36 diákja méri össze tudását, emellett a versenyzők és felkészítőik megismerkedhetnek Gyula nevezetességeivel is.
– Az ország legjobb kémikusai mérték össze tudásukat Gyulán. A 15. alkalommal életre hívott esemény döntőjére hazánk szinte minden pontjáról érkeztek diákok.