2023. szeptember 23., szombat
FONTOS

Sírjánál emlékeztek a gyulai építészre

Pfaff Ferenc alakját idézték fel péntek délután, a szecesszió világnapjának egyik gyulai programján.

Az esemény résztvevői virágokat helyeztek el a gyulai születésű építész sírjánál, a Szent József temetőben. Pfaff Ferenc 1902-ben szerzett építész oklevelet, Gyulán is jópár épületet tervezett.

Bagyinszki Zoltán, a szecesszió világnapi programok szervezője elmondta, szeretnének maradandóbb nyomot hagyni a városban, és a stílusirányzat jeles helyi alakjának állítanának emléktáblát.

A szecessziós világnapi programok részeként online kiállítást rendeztek, vetített, képes beszélgetést és másfél órásra tervezett sétát tartottak, de Gyula mellett még Aradra is elért a rendezvény.
 

Nézze meg ezt is:

Naptávcsőbe nézhettek az érdeklődők az Almásy-kastélynál

  A nap megfigyeléséhez kifejlesztett, különleges távcsővel ismerkedhettek az elmúlt hétvégén az Almásy-kastély parkjába érkezők. …