

A sport és a győzelem ünnepén összesen tíz gyulai fiatal kapott „Magyarország jó tanulója, jó sportolója” miniszteri oklevelet, közülük hárman vették át az elismerést ezen az eseményen.
Mindhárom fiatal tehetség úszó, Cseresznyés Petra, Panda Kamilla és Nacsa Domán is a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium 9. osztályos tanulója. Nacsa Domán a kitüntető cím elnyerése kapcsán elmondta, legfőbb célja, hogy egyszer hazáját képviselje egy világversenyen. Mikulán Gellért a labdajátékok szerelmese. Ő arról beszélt, hogy az asztalitenisz és a tollaslabda után miben jeleskedett az elmúlt időszakban.
Görögország a demokrácia bölcsője, itt rendezték az ókori olimpiákat is. A demokráciának és a sportnak egyaránt lényege és alapelve a versengés, az, hogy bárki rajthoz állhasson és megmérettesse magát. A sportban sikeres gyermekek teljesítményét legtöbbször az elért eredményekben mérik. Teleki-Szávai Krisztina igazgató arról beszélt, van-e tényleges különbség a dobogó legfelső fokán álló fiatal és a 25. helyezett között.
Az ünnepi eseményen öten vehették át a városi „Jó tanuló, kiváló sportoló” kitüntető címet, továbbá díjazták az országos diákolimpiai bajnokságokon és az ügyességi csapatbajnokságon kimagasló teljesítményt nyújtó fiatalokat.