2024. május 6., hétfő
FONTOS

Ifjúsági ügyekről beszélt Szabó Enikő a 3Témában

Ifjúsággal kapcsolatos ügyekről beszélt Szabó Enikő, a Mi egymásért egyesület alelnöke a 3Témában.

A műsorban szó esett arról, hogy sok középiskolás fiatal nehezen tudja teljesíteni az iskolai közösségi szolgálatot, ennek pedig a szakember szerint több oka is van.

Több év kényszerű szünet után ebben a tanévben újraindult a kortárs segítő fiatalok képzése. A 150 órás tanfolyamot tizennégyen végezték el, ezek a fiatalok a velük egykorú diákok életét igyekeznek segíteni, ehhez pedig megkapták a kellő felkészítést. Szükség esetén életvezetési tanácsokkal szolgálhatnak társaiknak, segíthetnek tanulási nehézségek esetén, családi problémák, iskolai vagy azon kívüli konfliktushelyzetekben leküzdésében is közreműködhetnek. Szabó Enikő azt mondta, egyre több akut problémávakl találkoznak, a fiatalok nehezen, v agy sokszor egyáltalán nem tanulják meg, hogyan kezeljék a konfliktusokat. A kortárs segítők az ilyen helyzetekben is segítséget nyújthatnak.

A műsorban Szabó Enikő az idei Játékvárosról is beszélt, mely Gyula és a környék egyik legkülönlegesebb nyári gyermekprogramja.

Nézze meg ezt is:

A legszebb konyhakerteket keresik

A növényi sokféleség jegyében, a gyulai önkormányzat az idén is keresi a város legszebb konyhakertjét. …