2024. május 8., szerda
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2023. 06. 21.

Témák:

– Több fiatal nehezen boldogul az iskolai közösségi szolgálat teljesítésével – mondta a 3Témában Szabó Enikő. A Mi egymásért Egyesület alelnöke arról is beszélt, hogy a kortárs segítők újrainduló képzése miért fontos a gyermekek számára.

– Elkezdődött a nyári szünet, ilyenkor hasznos tanácsokkal látják el a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a szülőket és gyermekeiket egyaránt. Többek között a közlekedés és a strandolás veszélyeire hívják fel a figyelmet.

– Hosszú távú életpályát kínálva várja a fiatalok jelentkezését a Magyar Honvédség. Az érintettek az egészségügyi, pszichológiai és fizikai feltételek teljesülése esetén szerződésesként, vagy tartalékosként is szolgálatba állhatnak.

– A nyári főszezonban új attrakcióval várják az érdeklődőket a békéscsabai Turisztikai Főpályaudvaron. A helyi történelemóra 20 percben-program mellett számos érdekességet kínál a főpályaudvar az egyedi látnivalókra fogékony közönségnek.

 

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 05. 02.

Témák: – Együttműködési megállapodást kötött Gyula a Nemzeti Tudósképző Akadémiával és a Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvánnyal. …