2024. május 26., vasárnap
FONTOS

Jubileumi kiállítást ünnepelt a József Dezső alkotókör

Másfél évtizede ad teret a képzőművészet iránt érdeklődő gyulaiaknak a József Dezső Alkotótábor Egyesület. A jubileumi alkalomból 15 kreatív művész 60 munkájából nyílt kiállítás szerdán, a művelődési központban.

Húsz évvel ezelőtt, egy betegség kapcsán tért vissza fiatalkori hobbijához, a festészethez Ócsay László. Az egyesület alapítója elmondta, innen hosszú út vezetett a 2008-as első nyári táborig, majd az alkotókör megalakulásáig.
A máriafalvai alakuló üléstől kezdve kapcsolódik a József Dezső Egyesülethez Alt Norbert, aki másfél évig vezető szerepet is betöltött a szervezetben. Az alpolgármester kiemelte, miért jelentős a város kulturális életében az alkotókör tevékenysége.

Tizenöt éve tagja az egyesületnek Marosán Róza, három éve pedig a vezetője is. Az elnök elmondta, az idei, balatoni nyári táboruk után új programmal is készülnek a gyulavári kastélyban.

A József Dezső egyesület tagjait a művészet szeretete, az egy közösséghez tartozás érzése és a kialakult barátságok kötik össze másfél évtizede.

A jubileumi kiállításukat augusztus 2-áig láthatják a  képzőművészet iránt érdeklődők a művelődési központ földszintjén.

Nézze meg ezt is:

Látványos kötetben írta meg Németváros történetét Erdmann Gyula

  A napokban megjelent, és küllemében sokak számára meglepetést okozott Erdmann Gyula történész, nyugalmazott levéltár …