2024. február 25., vasárnap
FONTOS

Megújul a Gyulai Várfürdő főépülete

Megújul a Gyulai Várfürdő főépülete – jelentették be a kedd délelőtti, helyszíni sajtótájékoztatón.

Kun Miklós igazgató kiemelte, 2019-ben támogatói okiratot írt alá a várfürdő és a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. Ennek értelmében 3,2 milliárd forintos projekt finanszírozására kaptak ígéretet 90 százalékos támogatási intenzitás mellett. A projekt több ütemből áll, az első részben megvalósult a gyermek víziparadicsom teljes rekonstrukciója, melyet tavaly nyáron adtak át. A második ütem pedig a főépület átalakítása.

Kovács József országgyűlési képviselő kiemelte, ez a beruházás fontos állomás a várfürdő életében.

Görgényi Ernő hangsúlyozta, most olyan munka van folyamatban, melynek eredménye egy olyan szolgáltatásfejlesztés lesz, amely nagy mértékben növeli majd a vendégek komfortérzetét és a várfürdő vonzerejét. A polgármester emlékeztetett, lassan egy évtizede annak, hogy 2013. december 18-án átadták a létesítmény fedett családi élményfürdőjét, az AquaPalotát, melynek megnyitása fordulópont volt a gyulai turizmus rendszerváltás utáni történetében. Elindultak egy új koncepció mentén, a négy évszakos desztinációvá válás útján.

A Gyulai Várfürdő szolgáltatás és kapacitás bővítése tovább erősíti a jövőben a város szezonon kívüli kínálatát. Azokat a vendégeket vonzza majd Gyulára, akik a minőségi szolgáltatásokat keresik. A főépületet érintő munka során egy 180 négyzetméteres új pihenőteret alakítanak ki a Lovarda felől az AquaPalota irányába. Az egykori reumatológiai szakrendelőben dolgozói öltözőket alakítanak ki új gazdasági bejárattal, raktárakkal és mosodával.

A közel 939 millió forintos beruházás részeként koedukált vendégöltözőt hoznak létre 370 szekrénnyel, valamint új mosdóblokkokkal. A főépület átépítése 10 hónapig tart, a megújult és kibővített épületrész várhatóan 2024 áprilisában várja a vendégeket. A fejlesztés a főépület átépítésével nem ér véget, azt tervezik, hogy a jelenlegi pályázattal lehetőségük lesz még egy beruházásra. A Lovarda felújítására szeretnének benyújtani egy koncepciót, ennek a fejlesztési tervei jelenleg készülnek.

 

Nézze meg ezt is:

Több projekt is megvalósulhat a gyulai várostérségben

Az előző európai uniós ciklusokban nem volt jellemző az, hogy várostérségi szinten kell gondolkodni – …